Mindig nagy kihívás a tanító néniknek, amikor egy új osztály lépi át az iskola küszöbét. Sok a kérdés, a hogyan.

Aztán telnek a percek, az órák, amik szépen lassan napokká növik ki magukat. Az először ismeretlen mosolyok ismerőssé válnak, a sok csillogó szempár minden reggel kíváncsian várja, milyen újdonság vár rá aznap.

Egyik alkalommal, környezet órán, arra a kérdésre, hogy hogyan jársz iskolába reggelente, (How do you go to school in the mornings?) néhány válasz után egy meglepő, nagyon különleges mondat hangzott el: boldogan! A kislány ezt természetes határozottsággal, bátran és örömmel jelentette ki.  Egy pillanatra megálltam, és olyan melegség töltött el, hogy örömömben meg is érdeklődtem kis diákjaimtól: Ki az, aki boldogan jár iskolába? Mindannyian széles mosollyal emelték magasba a karjukat.

Később ezen a helyzeten még el-elméláztam, és megelégedéssel nyugtáztuk Andrea nénivel, hogy az ilyen különleges pillanatok bizonyítják, hogy a tanulóink érzik és értékelik, amit értünk teszünk.

Minden nap akadnak nehézségek, minden napnak megvannak a maga „harcai”. Időnként valóban nem könnyű…ugyanakkor a fentihez hasonló esetek sok-sok erőt adnak a fárasztó feladatokhoz.

Németh Mónika

tanító