Nyitvatartás
7:00 - 18:00
Tanácsadás
Tekintettel arra, hogy a szülő is aktív szereplője az oktatásnak és nevelésnek, az ő érdemi közreműködése nélkül nem valósulhat meg magas szintű munka, ezért kiemelt szerepet szánunk a szülőkkel való együttműködésnek, tanácsadásnak. A tehetségesnek vélt gyerekekre hosszú távú fejlesztési terveket dolgozunk ki, amelyekben meghatározzuk a főbb sarokpontokat, úgy mint a személyiségfejlesztés, képességfejlesztés, nyelvi fejlesztés, egyéb fejlesztendő területek alap koncepcióit, ennek lehetőségeit mind szabadidőben, mind a tanulási folyamat során, illetve a feladatköröket. Nélkülözhetetlennek tartjuk a szülőkkel való folyamatos, érdemi konzultációkat.
A személyes találkozókon kívül fórumokat szervezünk a szülőknek, ahol különböző témákban tartunk előadásokat. Tervezzük egy „szülő akadémia” elindítását is a 2017-es tanévtől.
Tanácsadás céljából Molnárné Dr. László Andrea tanárnőt kell keresni, időpont egyeztetés után, személyesen.