Nyitvatartás
7:00 - 18:00
Intézményünk idegennyelvi-oktatása
Több mint egy évtizede, 2008-ban iskolánk belevágott egy újításba, mert úgy éreztük, itt az idő, hogy tegyünk valami újat, haladjunk a kor igényeivel. Ma, mikor két tanítási nyelvű programunk tizenegyedik tanévét éljük, már bizton állíthatjuk, helyes döntést hoztunk akkor, hiszen az új programunk sikeresen működik.
Jelenleg mind a nyolc évfolyamon, 14 osztályban folyik két tanítási nyelvű oktatás. Az elsőtől a negyedik évfolyamokon ének, rajz készségtárgyak, és környezetismeret tantárgy, az ötödik és hatodik évfolyamon történelem, célnyelvi civilizáció és környezetismeret tárgyak míg hetedik és nyolcadik évfolyamokon történelem, célnyelvi civilizáció és földrajz tantárgyak oktatása folyik angol nyelven. Mindemellett heti öt órában tanulnak angolt a diákok, amiből egy órát anyanyelvi lektor tart.
Pedagógusként abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy olyasvalamivel kell a gyerekeket megismertetni, ami iránt fogékonyak, nyitottak. Hiszen az első évfolyamokon nem teszünk mást, mint játszunk – játszva tanulunk – mindezt egy másik nyelven. Kezdetben teljes mértékben a szóbeliségen van a hangsúly; dalok, történetek, versek, szerepjátékok, párbeszédek és a készségtárgyak angol nyelvű oktatása során igyekszünk mind több alkalmat teremteni arra, hogy minden egyes gyermek a lehető legtöbbet gyakorolja az angol nyelvet. Célunk az, hogy tanulóink magabiztosan fejezzék ki magukat, a mindennapi témákban otthonosan mozogjanak, ezzel készítve őket fel a komolyabb tantárgyak – történelem, földrajz, országismeret – angol nyelven történő tanulására.
A kéttannyelvű tagozat diákjai a 8. osztály végére megtanulnak hallott, olvasott, (látott) szöveget megérteni, magukat szóban és írásban kifejezni, saját véleményüket megfogalmazni, másokra odafigyelni, konszenzusra jutni. A tanulmányi idő folyamán olyan biztonságos és gördülékeny szóbeli és írásbeli nyelvhasználatra tesznek szert, mely lehetővé teszi, hogy a nyelv úgy az ismeretszerzés és továbbadás, mint a társalgás, szórakoztató időtöltés eszköze.
Tanulóink folyamatos mérésben vesznek részt angol nyelvből. Helyi és országos méréseink egyfajta minőségbiztosítást jelentenek. Az elmúlt évek országos célnyelvi mérés eredményei jól mutatják, hogy iskolánkban milyen sikeresen működik az angol nyelvoktatás. Illetve legnagyobb sikerünk és büszkeségünk az, hogy végzős tanulóink kb. 90 %-a sikeres középfokú nyelvvizsgával zárja az itt eltöltött tanulmányait. Eredményeink a honlapon a Különös közzétételi lista fülre kattintva tekinthetők meg.
Tanulóként és pedagógusként egyaránt újfajta élményt jelent ebben a két tanítási oktatási rendszerben részt venni, ahol természetes az, hogy az óra szinte kizárólag angol nyelven zajlik; ahol a gyermekek a szünetben bátran és szívesen társalognak az anyanyelvi tanárral; ahol nem okoz gondot egy angol nyelvű könyv elolvasása.
Mindannyian tudjuk, mennyire fontos idegen nyelvet beszélni a mai világban. Sokféle formában, sokféle módszerrel találkozunk a nyelvoktatásban, ám azt bizton állíthatjuk, hogy a kisgyermekkorban elkezdett és folyamatos tanulás a legcélravezetőbb. Mi, itt a Rákóczi iskolában legnagyobb sikerünkként azt könyvelhetjük el, ha diákjaink számára az angol nyelv nem idegen nyelv többé.
Viczináné Németh Tímea
angol munkaközösség vezető