Nyitvatartás
7:00 - 18:00
Táncról táncra a Táncházban
2014-ben elindított programsorozatunkkal a néphagyomány olyan területeivel sikerült megismertetni a diákokat, amelyek az iskolai tananyagból esetleg kimaradtak, vagy nem is szerepelnek, de ismeretük – meggyőződésünk szerint – nem hiányozhat a felnövekvő generációk alapműveltségéből.
A nagy sikerre való tekintettel és az iskolák részéről megnyilvánult pozitív értékelés alapján, - miszerint ezt folytatni kell-, októbertől újra útnak indítjuk TÁNCRÓL TÁNCRA A TÁNCHÁZBAN című sorozatunkat.
A sorozat előadásaiban a Kárpát-medencében élő magyar nép táncművészetét, zenéjét, eredeti viseleteit és szokásait ismertetjük meg tájegységenként. Ezeket az előadásokat az iskolai oktatás kiegészítését segítve szervezzük, így a gyermekek aktív résztvevői a programoknak (pl. kipróbálhatják a hangszereket, dalokat tanulnak, tánclépésekkel ismerkednek, hajviseleteket készítenek stb.), s egy valóságos táncházon vesznek részt előadás után.
Programunkat a Hon- és népismeret tantárgy kiegészítéseként kimondottan ajánljuk.
Közreműködik az Alba Regia Táncegyüttes szólistái, az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, valamint a Galiba zenekar.
Az előadások helyszíne: Táncház - 8000 Székesfehérvár Malom u. 6.
Az előadások időpontjai:
2015. október 20. kedd - Dunántúl és Észak-nyugat Felvidék - 10.00 óra
2015. november 13. péntek - Kelet-Magyarország és Észak-kelet Felvidék - 10.00 óra
2015. december 3. csütörtök - Erdély - 10.00 óra
Az elmúlt előadás-sorozatról készült „hangulatjelentés” a http://youtu.be/CcHeBAR1rXI linkre kattintva megtekinthető.
Az általános iskolás és művészeti iskolás csoportok jelentkezését az adott előadás előtt legalább két héttel az alábbi címen várjuk:
Tel./fax: +36 22 312 795 Mob.: (30) 331-2343 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ;