Nyitvatartás
7:00 - 18:00
Fehérvári diákok adtak elő életképeket a magyar hadtörténelemből Pákozdon
Megjelenés: 2016. 04. 09.
Kilencedik alkalommal szervezték meg a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhelyen az Életképek a magyar hadtörténelemből elnevezésű programot. A második világháború magyarországi harcainak befejezése emlékére szervezett rendezvényen öt fehérvári iskola diákjai is bemutatót tartottak ifjú nemzetőrként huszárok közreműködésével.
Az Életképek a magyar hadtörténelemből elnevezésű programra kilátogatók elsőként 200 ifjú nemzetőr bemutatóját tekinthették meg huszárok közreműködésével. Elsőként a magyar honvédek csaptak össze a császári csapatokkal, a bemutatón öt székesfehérvári iskola és a pákozdi diákok vettek részt. Fehérvárrról a maroshegyi Táncsics Mihály Általános Iskolából, az István Király Általános Iskolából, a Kodolányi János Középiskolából, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából és a Zentai Úti Általános Iskolából is érkeztek diákok.
A megnyitón Székesfehérvár Megyei Jogú Város képviseletében Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket. "Egy hete, hogy újra megnyitotta kapuit a római emlékeket bemutató intézményünk, a Gorsium. A régészeti parkot csodálva római jog professzorom szavai jutottak eszembe, aki azt mondta, ami egy civilizált társadalomhoz szükséges azt a rómaiak már kitalálták..Római bölcsesség volt az is, hogy si vis pacem parabellum, vagyis, ha ha békét akarsz, készülj a háborúra. Számunkra ez a mondás azt jelenti, hogy az országunk védelméről saját magunknak kell gondoskodnunk." - mondta a megnyitón Kovács Béla Sándor, aki hozzátette, hogy hazánkban több mint 70 éve béke van, ami már azt érzetet kelti, hogy a béke, nyugalom és biztonság magától értetődő, azonban tudjuk, hogy ez nem így van és szükséges hozzá a magyar katonák helytállása is, akik felkészülnek a haza védelmére.
A köszöntőket követően életképeket láthatott a közönség a magyar hadtörténetből, egy-egy korszak sajátosságaival. A magyar honvédek és a császári csapatok összecsapásán elsőként a gránátosok léptek ki a jobb szélen, majd következett a kézitusa. A bemutatókat követően a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozat rendezett névadó ünnepséget a 39M 85 mm légvédelmi ágyújának, majd „Virágok Doberdóról – Szűts főhadnagy legkeményebb csatája” címmel egy főhadnagy mesélt arról, hogy mi történt két szerelmes fiatallal – nagyanyjával és nagyapjával a világégés éveiben, hogyan fejezte ki és tudatta egyedülálló és gyengéd módon egy katona vőlegény menyasszonya iránt érzett szeretetét.
>>Az esemény képgalériájának megtekintéséhez kérem kattintsanak ide!<<