Nyitvatartás
7:00 - 18:00
Közösségek jutalma a környezetszépítésért
Székesfehérvár – A környezet alakításában, szépítésében vettek részt azok a közösségek, amelyeknek munkáját szerdán megköszönte a Gaja Környezetvédő Egyesület.
A Hiemer-ház házasságkötő termében fogadták annak a 26 megyei közösségnek a képviselőit, amelyek kapcsolódtak a Tájsebészet 2016 című programhoz. Ez kezdetben főleg az illegális hulladéklerakók felszámolásáról szólt, mára azonban szélesebb tevékenységi kört ölel föl.
Amint az az ünnepségen kiderült: a programban résztvevő közösségek – például iskolák, óvodák, civil szervezetek, cégek – sokféle környezetalakító tevékenységet végeznek. Vannak, akik fát ültetnek, PET-palackot gyűjtenek, s környezettudatosságra való nevelést is végeznek. E közösségek fontos munkáját köszönte meg Gárdonyi László, a program koordinátora, Varga Gábor, az egyesület elnöke, az önkormányzat részéről pedig Juhász László környezetvédelmi tanácsnok.
A munkában résztvevők – akik tavaly összesen 2840-en voltak, és 5-6 millió forint értékű szemetet tüntettek el megyénk különböző részeiről – oklevelet és környezetvédelmi ajándékcsomagot kaptak.